SEO keresőoptimalizálás

SEO AUDIT

Nagy divat a SEO. Számos cég – köztük mi is – ígéri, hogy ügyfele online kommunikációja sokkal hatékonyabb lesz a keresőoptimalizálás révén. Ugyanakkor a legtöbb esetben pont az nem világos, mit is jelent ez a kifejezés, és mit jelent az ügyfélre nézve a gyakorlatban a „seozás”? Ennek megyünk utána ebben az írásban.

Image by Adeolu Eletu

„Na most akkor röviden mondjátok el, mi ez!”

Többször kaptunk olyan kérést - általában elfoglalt döntéshozótól -, hogy egy mondatban mondjuk el, mi a SEO? A legjobb, bár kissé sűrű definíciónk ez: A (Google) találati oldalakon, releváns kulcsszavakra történő kattintások révén bekövetkező (azaz nem fizetett) forgalomnövekedés, amely a leadek számának növekedéséhez vezethet. Ez volna a jéghegy csúcsa. Azonban ahhoz, hogy a fenti mondatban foglaltak megtörténjenek, nagyon sok mindennek kell történnie, amit az elfoglalt döntéshozóknak is meg kell hallgatniuk  mielőtt leteszik voksukat a SEO mellett.

A SEO ugyanis, megint csak divatos üzleti szófordulattal élve, „a nap végén” alapvetően tartalomgyártást jelent, ami a legtöbb esetben kihívás a cégek számára. Húzzuk alá még egyszer, az általunk is készített keresőoptimalizálási tanulmány, avagy SEO-analízis önmagában nem oldja meg a forgalomnövekedési igényeket. Ez a dokumentum olyan, mint egy haditerv, amely szoftveresen gyűjtött adatokra épül, illetve a későbbiek során is ezzel az eszközzel ellenőrizhető, követhető, de fontos megérteni, hogy az analízis nem a vége, hanem az első lépése a „seozásnak”. Amint majd a későbbiek során látni fogjuk, a SEO eredmények egy átgondolt, célirányos tartalom- és linképítésből táplálkoznak.

Kevés eszkimó, sok hal

A SEO azt a célt szolgálja, hogy a weboldalad releváns keresések kapcsán a Google kereső első oldalán listázódjon. Sőt lehetőleg ne csak az első oldalán, hanem az első helyen. Ez azért fontos, mert az emberek lusták, egy-egy keresés alkalmával a felhasználók túlnyomó többsége csak az első oldalon lévő találatokra reagál, és azon belül is leginkább az első 3-4 helyen lévő linket kattintja meg. Ez azt jelenti, hogy ha valaki rákeres egy kifejezésre, és nem talál meg minket az első helyeken, akkor nagy valószínűséggel a felhasználó egyáltalán nem fog megtalálni minket. Abban az esetben viszont, ha sikerül az élre állni egy kulcsszóra, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az adott kulcsszó teljes forgalmának akár 80%-a a honlapunkra érkezik.

A keresőoptimalizálás alapja

Az audit tehát az első és kihagyhatatlan lépés azon az úton, amely a Google első helyezés megszerzéséhez, illetve a forgalomnövekedéshez, lead-ekhez, bevételnövekedéshez vezet. De ez az út csak akkor lesz igazán rögös, ha nem a megfelelő módszert alkalmazzuk. Az elemzés segít helyes irányba állni, hiszen szoftveres analitikát alkalmazva pontos képet kapunk a saját weboldalunk jelenlegi helyzetéről, a versenytársak képességeiről, viselkedéséről, értékeljük a ránk mutató linkeket, kutatunk ehhez új forrásokat, megtaláljuk és a tartalomgyártás számára lefordítjuk a kulcsszavainkat, és így egy keresőoptimalizálás specialista segítségével a helyes úton elindulva sokkal konzekvensebben és könnyebben elérhetővé váljanak a SEO-célok. Ami végső soron nem más, mint a Google találati lista helyezés, lehetőség szerint az első helyen.

A SEO audit elemei

Kulcsszókutatás és stratégia

A SEO audit alapját a szoftveres elemzés adatai jelentik, de a kulcsszókutatás és a stratégia kialakítása olyan összetett feladatot jelent, amelynek során a keresőoptimalizálási szakértő számos kérdésben az ügyfélre támaszkodik. Miért?

A kulcsszókutatás és elemzés célja, hogy megtaláljuk azokat az ideális kifejezéseket, amikre a honlap a találati lista elején fog listázódni. Adódik a kérdés, milyen az ideális kulcsszó? Egy keyword három paraméterrel rendelkezik. Az első a mennyiségi előfordulás, azaz egy adott kulcsszóra hány keresés van egy hónapban: nem mindegy, hogy 10 vagy 10 ezer. A második mutató a kulcsszó nehézsége, azaz mekkora a verseny, hány honlappal, SEO stratégiával kell megküzdeni ahhoz, hogy az élre kerüljünk? A harmadik paraméter is nagyon fontos, az adott kulcsszó mennyire releváns, mennyire pontosan képes leírni azt a terméket, szolgáltatást, amit az ügyfél végez?

Praktikus szempontból a kulcsszókutatás úgy kezdődik, hogy az ügyféltől kapott kulcsszólistát kiegészítjük a szoftveres kutatásunk, illetve a versenytársak elemzése során kiesett kulcsszavakkal. Ezt a bő listát kezdjük el szortírozni a fenti hármas elv alapján, majd a végeredményt az ügyféllel közösen véglegesítjük. Természetesen a SEO analízis végén átadott dokumentumban a teljes kulcsszóadatbázist is átadjuk a megrendelő számára.

Tartalmi stratégia

Logikailag a következő lépés, hogy a kinyert kulcsszavak, kulcsszó csoportok „megjelenjenek” a honlapon. Itt számos megoldás lehetséges, de általában ez a művelet igényli a menüszerkezet kisebb átalakítását, főleg domain szinten. Ez azt jelenti, hogy például, ha a fa.hu elérhetőségű ügyfelünk számára a „fakard” a kiemelt kulcsszó, akkor a SEO szempontokat követve a honlapján meg kell jelennie egy fa.hu/fakard/ menüpontnak, ahova a fakarddal kapcsolatos tartalmai jönnek majd.

Ahogy azt már említettük a „nap vége” kapcsán, a SEO hatékonyság, azaz a találati oldalakon történő előre lépés szempontjából kulcsfontosságú az elemzés során meghatározott kulcsszavakra optimalizált tartalmak publikálása. A Seolins számos tartalomszolgáltatási projektben vett részt szerteágazó tematikák mentén, ezért erősségünk, hogy ügyfeleink számára tartalomötleteket (content list) adunk a tartalmi stratégia keretein belül. Emellett, már megint a Google szempontjait követve vannak úgynevezett tartalomtechnikai követelmények (címek, közcímek, szavak száma, szöveg tagolása, kulcsszó-sűrűség stb.), amikre érdemes figyelni. Ezeket egy dokumentumban átadjuk ügyfeleink számára, illetve oktatást is vállalunk, de igény esetén meg is írjuk ezeket a tartalmakat.

​Technikai SEO audit​

Amennyiben ügyfelünk rendelkezik már weboldallal, amit optimalizálni szeretne, lefuttatunk egy technikai SEO auditot, amely feltárja az esetleges tartalomtechnikai, fejlesztési hibákat (SEO szempontból). Ez az eljárás olyan, mint az orvosi vizsgálatok esetében a röntgen. Önmagában nem orvosság, de minden olyan hibát fel lehet tárni segítségével a honlapon, amelynek javítása után tényleges SEO javulást, gyorsulást tapasztalhatunk majd. A technikai SEO audit egy hibalista, amit ügyfeleink átadhatnak a honlap fejlesztőinek, szerkesztőinek javításra, mivel pontosan jelölve van benne a hiba helye (linkje), a hiba leírása, illetve javítási módja.

Most persze felmerülhet a kérdés, hány ilyen hiba lehet az oldalon? A legtöbb technikai analízisre szánt szoftver több száz paramétert vizsgál a honlapon, és bár statisztikát nem vezetünk, egy technikai elemzés általában több tucat hibát tartalmaz. Természetesen a SEO hibák között vannak különbségek. Egészen pontosan három kategóriába sorolhatók. Az első, „vörös zónás” hibák olyanok, amiket SOS javítani kell, mert azok negatív hatással vannak a honlap találati helyezésére. A második csoportban, a „narancssárga zónában” találhatók azok a hibák, amiket érdemes javítani, de nem kell SOS végezni velük. A harmadik körben pedig azok a problémák találhatók, amikkel a következő uborkaszezonban is elég foglalkozni.

 

Versenytárselemzés

Tapasztalataink szerint egyre népszerűbb ez a műfaj, amelynek révén ügyfeleink betekinthetnek versenytársaik honlapja, illetve SEO-teljesítménye „mögé”. A kompetitor elemzés során megmutatjuk például, hogy a riválisok vagy éppenséggel a mintaként választott „best practice” külföldi oldalak milyen kulcsszavakra vannak versenyben, melyek azok, amikre az élen állnak, hol vannak lemaradásaik, milyen technikai állapotban a honlapjuk, milyen organikus (azaz nem fizetett, keresőszavakból generálódó) forgalmuk van, honnan mutatnak rájuk linkek, hogy viselkednek a felhasználók az oldalukon, mennyit költenek hirdetésre, illetve milyen kulcsszavakra vásárolnak kiemelt megjelenést? Hasznos információk.

 

És ami még előjön

A SEO audit során fentiek mellett számos más kérdés, kérés felmerülhet. Ha ügyfelünk nem rendelkezik még honlappal, akkor a fejlesztés során, felkérésre sokszor teszteljük UX/UI-szempontból az elkészült elemeket egy UX/UI audit során. A SEO audit egyszeri beavatkozás, de amennyiben ügyfelünk elindul az úton, és adott kulcsszavakra szeretne karriert befutni a keresési oldalakon, akkor folyamatos monitorozást is vállalunk a számára.

Olvass további tartalmakat a SEO rejtelmeiről

Érdekelnek a részletek?

SEO, tartalom és UX terén nyújtunk tanácsadási, szövegírói szolgáltatásokat. 

Amennyiben ezzel kapcsolatban van kérdése, vagy szeretne ajánlatot kérni, írjon nekünk!

Köszönjük az üzenetét!